paul kalkbrenner

Az alábbi kritikát a music.hu-n találtam, érdemes elolvasni, ha ti is szeretitek a Berlin Callingot! Egy húzós, monoton techno dolgozik a háttérben, miközben buliból buliba, utcáról rehabilitációs központba, onnan a stúdióba, a csaj (Lengyel Rita alakításában) lakásába vándorol DJ Ickarus, a főszereplő, aki egy ronda cucctól totál kiüti magát, s így készülő lemezének megjelenését is rendesen elcseszi. Mi pedig ugyanúgy utazunk vele, de azt hiszem, ez a séta, vagy rohanás inkább a fejünkben történik, mégpedig a képkockák és a zene irányítására. Nagyon nagy hatással bír a film, nincsenek határok, nincsenek akadályok, de ha úgy vesszük, hogy csak akadályok vannak. Döbbenetes képeket rak elénk a film, például ott van a jelenet, mikor a DJ, akiért rajonganak bulizók ezrei, ül a rehab intézet szobájában, és üvölteti a saját készülő albumának egyik számát, miközben táncol rá. Egyébként nekem ez a rész azért is tetszik mert itt megláthatjuk, hogyan is élvezi Ikarus (és szerintem Paul is) a saját zenéjét. Sokszor csak a fülhallgató van a fülén, s a hely kertjében állva hallgatja zenéjét, melyre tömegek tombolnak esténként. Lehet találni nyilván negatívumokat a filmben, vagy akár az utómunkában, s persze a zenében is, de szerintem ez egy olyan alkotás, mely minden emberre hatással van, aki megnézi. Aki pedig már élőben is átérezte, hogy Kalkbrenner milyen bulit tud csinálni, az érti, mire gondolok. Kire így, kire úgy, de az biztos, hogy nyugodtan ülni a székben, és popcornt majszolgatni közben nem lehet!